Üdvözli a Grafonet Portál!
Fö feladatunknak tekintjük a grafológia széles körben való megismertetését. Olyan elemzési módszert dolgoztunk ki, amely mindenki számára megfizethető, és melynek során 10-15 percben beszélünk az író személy legjellemzőbb tulajdonságairól, főbb személyiségvonásairól, képességeiről, betegségekre való esetleges hajlamairól, párkapcsolati jellemzőiről.
A hét minden napján a Westend City Center felső szintjén, a grafológus asztalnál elemeztetheti írását, rajzát, készíttethet aurafotót, vagy újabb szolgáltatásunkat, a pályaválasztási tanácsadást is igénybe veheti.
A Mammut II. harmadik emeletén a mozipénztár előtt szintén igénybe veheti szolgáltatásainkat a hét minden napján.

Találkozzunk
Találkozhat velünk a hét minden napján 10 és 20 óra között a WestEnd City Center felső szintjén a grafológus asztalnál.

Grafológusképző tanfolyam indul

2012 február 26-án vasárnap grafológusképző, valamint gyermekrajzelemző tanfolyamot indítunk. Mindkét képzés 10 órakor kezdődik a budapesti Szent Margit Gimnáziumban (XI. ker. Villányi út 5-7).A képzéseket havi 1 alkalommal tartjuk, díja alkalmanként (havonta)12 000 Ft. Egy összegben előre fizetőknek, kismamáknak, munkanélkülieknek jelentős kedvezményt biztosítunk. Jelentkezni február 20-ig lehet a 06 309 77 13 22 -es telefonszámon.
Vince - grafológiai névelemző
Február 22- Vince napja. A klasszikus grafológia értelmezése szerint a "v" betűnek nincs betűszimbolikai jelentése, viszont jól láthatóak benne a veseműködés problémáira utaló esetleges jelzések.
Ágnes - grafológiai névelemző
Január 21. Ágnes napja. Viselőik a hagyományos elemzésekből már jól ismerik a név eredetét,numerológiai jelentését, ezért közelítsük meg most grafológiai szempontból az így nevezettek küldetését.
Grafológia tanfolyamok 2012
A Grafonet Szabadegyetem 2012 első félévében induló tanfolyamainak áttekintése
Péntek, ráadásul 13.
Szerencse,vagy szerencsétlenség? Van, aki a 13-as számtól is fél, de van aki csak akkor retteg, ha ez a dátum pénteki napra esik.Az idei évünk bővelkedik e kettő kombinációjában, így a main kívül április 13. és július 13. is péntekre esik majd.
Nem tudni, mitől alakult ki a hiedelem, valószínűleg még a bibliai időkig vezethető vissza, hiszen Jézussal együtt 13 ember vett részt az utolsó vacsorán. A középkorra már a péntek és a 13-a külön-külön is balszerencsét jelentett.
Gyermekrajz és felnőttrajz elemző tanfolyam
A Grafonet Szabadegyetem 60 órás gyermekrajz elemző tanfolyamot, valamint felnőtt rajzteszt elemző tanfolyamot (Taraczközi féle Grafo-, pszicho-, morboanalízis) indít Budapesten és Gödöllőn 2012 február hónaptól.
Grafológia tanfolyam 2012-ben
Grafológia tanfolyamot indít a Grafonet Szabadegyetem 2012 február hónapban Tatán.
Grafológus vizsga
160 óra kemény munka után a Grafonet Szabadegyetemen ma kilenc grafológus vehette át oklevelét, melyhez szívből gratulálunk.A vizsgabizottság nehéz helyzetben volt, mert ilyen erős csapattal régen nem volt dolgunk. Nem tudtunk olyat kérdezni,-pedig igyekeztünk- melyre ne kaptunk volna helyes választ.
Világvégét jósoltak a maják?
Miután Adrian G. Gilbert a “The Orion Mystery” című könyvében megírta a csillagokkal kapcsolatos, újfajta elképzeléseit az egyiptomi piramisokról, megismerkedett egy kutatóval, -Maurice Cotterellel- aki egy maja szarkofágfedél rajzolatai, valamint a napfoltciklusok elemzése alapján próbálta megfejteni, hogy miért is omolhatott össze a maják civilizációja.
A maják írása
Hieroglifák nemcsak az ókori egyiptomiak írásában léteztek: a maja kultúra írásmódja is hasonló jelekre épült. A különbség azonban, hogy míg a titokzatos egyiptomi írást sikerült megfejteni a 19. században, a maja rejtély teljes megoldása még mindig várat magára.
Debreceni meghívó
A Magyar Írástanulmányi Társaságszeretettel meghív mindenkit a Négy-Égtáj nevű, minden év őszén és tavaszán megrendezésre kerülő, hagyományos programsorozatának következő állomására, a "Grafo-Debrecen - Grafo-Egyetem" című szakmai programra, mely 2011. november 13-án kerül megrendezésre Debrecenben.
Szexualitás a betűkben
A grafológiában a „gy" betű majdnem annyi információval szolgál az illető ösztönvilágáról, mint a pszichológiában a mélypszichológiai vizsgálatok. Ezekkel a vizsgálatokkal a pszichológus a vizsgált személy ösztönvilágát, a legrejtettebb, féltve őrzött, vagy a maga számára is ismeretlen hajlamait hozza felszínre.
A „gy" betű értelmezésével is kaphatunk olyan információkat az egyénről, melyek akár még őt magát is meglephetik.
Költözködtünk
A WestEndben folyó építkezés miatt a grafológus asztal ideiglenesen elköltözött egy emelettel feljebb, az eddigi helyünk feje fölé :)
Nagyon eredeti!
Figyeld a csillagok állását és válaszd ki tárhely csomagodat az éppen aktuális csillagjegy szerint!
Ha az általad rendelt tárhely megegyezik az éppen aktuális csillagjeggyel, akkor annak árából 20% kedvezményt biztosítunk. Mivel minden hónapban más és más tárhely csomagunk lesz akciós, így nálunk mindenki megtalálja számítását.
Csillagképek és webtárhelyek között megtalálni a közös szálat, hát ez nem semmi! Gratulálunk a Cyberdream csapatának az eredeti ötletért. Az ötletadó írását szívesen elemezzük,- amennyiben hozzájárul a nyilvánossághoz- azt portálunkra is kitesszük. Kreativitás-jegyeket előre borítékolunk ! :) http://www.cyberdream.eu
A formanívó
A grafológia talán legkényesebb pontja, nehezen magyarázható és nehezen érthető része a formanívó. Ne kedvetlenedjünk el, ha sokáig nem tudjuk megállapítani egy írás formanívóját. Előbb – utóbb, sok gyakorlással, rengeteg írás vizsgálatával rááll a szemünk, és ki tudjuk majd szűrni a magasabb vagy alacsonyabb kategóriába sorolható írásokat.
Grafológia tanfolyam indul novemberben
Grafológia tanfolyamot indít a Grafonet Szabadegyetem Budapesten 2011. november 27-én, melyre 2011. november 25-ig lehet jelentkezni. Tanfolyamunk két részből áll: az első év végén magániskolai oklevélre tehet szert a sikeres vizsgázó, mellyel grafológus-vállalkozást indíthat.Az első év elvégzése után minden hallgató képes lesz gyermekrajzot-, felnőtt rajzot-, kézírást elemezni, teljes személyiségképet felállítani, munkaerő-kiválasztást végezni, pályaválasztási kérdésekben segíteni, párkapcsolati vizsgálatot végezni, betegségjegyeket felismerni.
Otthonszerető, aki odúval ábrázolja a fát?!
Már a cím hallatán minden grafológiához és pszichológiához értő olvasó joggal ráncolja össze a homlokát. Nem akarjuk megbántani a Borsban leközölt cikk grafológusnak nevezett szerzőjét kritikánkkal, ezért kerüljük nevének leírását.
Gasztro-Feszt a WestEndben
A GasztroFeszt keretein belül, 2011. október 28-án és 29-én a Millennium udvarban lehetőség nyílik számos kulináris különlegesség kipróbálására. A kézzel készített csokoládétól a természetes alapanyagú élelmiszerekig minden megtalálható lesz, mi szem szájnak ingere. A kóstoltatott termékeket a kiállítás látogatói a helyszínen meg is vásárolhatják.Ha egy jó hétvégi programra vágyik, vagy csak szereti a hasát, semmiképpen ne hagyja ki október 28-án és 29-én a kulinária hétvégéjét, a GasztroFeszt-et!
Utána minden jóllakott látogatót várunk szeretettel a grafológus pultnál!
Grafológiai időjárásjelentés
Az "l" betűk mai dőlésingadozása heves széllel történő hidegfront betörését jelzi a Kárpát medence íróasztalai térségében.
Megújultunk
A WestEnd City Centerben lévő grafológus pultunk új design-nal, kibővített szolgáltatáskörrel várja a grafológián kívül az ezoterikus területek iránt érdeklődőket is.
Nyitvatartás naponta 10-től 20 óráig.
Felavatták
Románné Goldzieher Klára világhírű grafológusunk emléktábláját 2011. szeptember 19-én avatta fel egykori lakhelyén a Hegedűs Gyula u. 14-ben a Magyar Írástanulmányi Társaság. Megnézem a képeket
A grafológia jövője
Sokan teszik fel a kérdést: mi lesz pár éven belül a grafológia tudományával, hiszen manapság már senki sem ír kézzel.
Asztrológiai elemzés-mérleg
Folytatjuk asztrológiai sorozatunkat, melyet a Szűz csillagképpel kezdtünk a múlt hónapban. Havonta asztrológiai prognózist kapunk az aktuális csillagjegy számára Ványi Máriától. Ványi Mária a Grafonet okleveles asztrológusa, - aki karma-, és pszichoasztrológus - a Baktay Ervin Asztrológiai Főiskolán végzett 1999-ben. Specializálódott a lélekközpontú egészségügyi asztrológiára, illetve a karmikus (életfeladat szemléletű) asztrológiára. Ennek keretein belül az egyéni életsorsok elemzését tartja életfeladatának. Elérhetősége: 06 20 3950 592 Személyes konzultáció: West End grafológus asztal, hetente pénteken és szombaton 11-19 óra között.
Teszteld magad! 2.
A teszteléshez nem kell mást tenned, mint egy A/4-es lapra (nem kockás, nem vonalas, sima lap legyen)10-12 sort kell írnod. A téma bármi lehet, pl. mit csináltál ma, mi lesz a hétvégi programod.
Holnap a Viva Tv-ben
Holnap délután grafológusunk a Viva Tv vendége lesz, az Interaktív élő adásában fogadja a grafológiával kapcsolatos kérdéseket. Az adásról készült felvétel pár nap múlva itt a portálon is megtekinthető lesz.
Hajas László és csemetéinek rajzelemzése
"Kitaláltunk egy nagy ravasz trükköt" - mondja a műsorvezető... akár a cirkuszban is felléphetnénk vele, ha ez így működne - gondolhatják azok, akik tudják, mi a grafológia
Megnézem a videót
Emléktábla avatás
A Magyar Írástanulmányi Társaság 2011. szeptember 19-én hétfőn 11 órai kezdettel A Budapest XIII. ker. Hegedűs Gyula u. 14. sz. alatt emléktáblát avat Románné Goldzieher Klára - a magyar Írástanulmányi Társaság megalapítójának - emlékére.
Grafológia tanfolyam-munkalehetőséggel
A Grafonet Szabadegyetem 2011. szept. 18-án induló grafológia tanfolyamára még ezen a héten jelentkezhetnek az érdeklődők. A legügyesebb hallgatóknak munkalehetőséget kínálunk rendezvényeken, vagy a WestEnd-ben, illetve a Mammut 2-ben lévő grafológus pultoknál.
Bővebb információ
Miről árulkodnak a tabu szavak?
A grafológiában tabu szavak alatt nem a tiltott szavak listáját értjük, hanem tabu szavaknak azokat az árulkodó szavakat nevezzük, melyeket önkéntelenül másképpen írunk le, mivel mást gondolunk,másképpen érzünk arról a dologról, eseményről, melyről gondolatainkat papírra vetettük.


