Írás és aura

Nyomtatás
Megjelent: 2011. augusztus 01. hétfő Írta: Kárászné Tomanó Ágnes

Írás és aura: látszólag két különbözô, összehasonlíthatatlan fogalom. Az egyik az ember bensô énjét vetíti papírra a különbözô érzô és mozgatóidegek, valamint a finommotorika segítségével, míg a másik az emberi test körül lebegô színes energiatér, azaz elektromágneses burok.

Mindkettő olyan kisugárzás, amely magában hordozza kibocsátójának tulajdonságait, valamint mindkettő olyan kisugárzás, amely hatni képes a másik emberre. Mint grafológus, jobban szeretem azoknak az embereknek az írását elemezni, akikkel még nem találkoztam, mert olyankor csak és kizárólag az írása hat rám. Találkozáskor az ember óhatatlanul információkhoz jut a másikkal kapcsolatban, hiszen érzékeli a másik ember auráját is.

Vannak olyan emberek, akik látják a többiek auráját, a többség azonban nem rendelkezik ezzel a különleges képességgel. Az ô számukra az aurafotó jelzi aurájuk színét, méretét, csakráik állapotát. A csakrák állapota, töltöttsége, a jin-jang egyensúly, valamint az aura mérete változó, fizikai és pszichés állapotunk függvénye. A színe viszont _a legmélyebb rétegben- állandó, csak nagyon ritkán változik. A külső rétegekben találjuk az úgynevezett hangulati színeket, melyek _amennyiben eltérnek a belső auraszíntől- különféle jelzéseket adnak azokról a tulajdonságainkról, melyeket kimutatunk a világ felé, illetve amelyek elrejtve maradnak a világ elől.

Az auraszínek a szivárvány színeivel szinte azonosak, de egyes spektrumaiban több árnyalatot tartalmaz azoknál. Így például a vörös mellett megjelenik a sötétvörös árnyalat is, amely igen ritkán előforduló auraszín. A vörös után a narancssárga, majd a sárga szín következik. Ezeket követi a zöld, a sötétzöld, és a kék. A kéknek is több árnyalata jelenhet meg az aurában, például a türkiz, az indigókék és az ibolyakék. A színskála tetején helyezkedik el a két legritkább auraszín, a levendula és a fehér.
Érdekes megfigyelés, hogy a különböző népcsoportoknál más és más a legjellemzőbb szín. Magyarországon a leggyakoribb auraszín a vörös, a narancs, és a sárga. Minden színhez több tulajdonság is tartozik, ezek alapján a vörös árnyalatúak lendületesek, versenyszelleműek, győztes típusúak, erős akarattal rendelkeznek, vállalkozó kedvűek, szenvedélyesek. Realisták,  megvalósító,  gyakorlatias   emberek.
A narancs színű aurával rendelkezők eredményesek, kreatívak, felfedező típusúak, művészi  hajlamúak.
A sárgák jellemzője az intelligencia, a kreativitás, a játékosság. Optimisták, kíváncsiak és kicsit kényelmesek.

Az aurafényképet készíttetők 70 %-a a fenti árnyalatokba tartozik a legbelső auraréteg színárnyalata alapján.
A zöldet már a ritkább kategóriába soroljuk, száz emberből talán húszra jellemző ez az árnyalat. Tanítói képességet jelez, valamint szociális hajlamot, jó kommunikációs készséget. Gyors felfogásúak, szeretik a természetet, az embereket és az állatokat.
A kék még ritkábban előforduló auraszín, inkább a felsőbb rétegekben találkozunk vele. A mélyebb aurarétegben száz emberből kettőnél-háromnál találhatjuk meg ezt az árnyalatot.
A türkiz a gyógyítói képességet mutatja. Ezek az emberek érzékenyek, együttérzőek, békések.
A kékek gondoskodóak, kedvesek, érzékenyek, segítőkészek, intuitívek.
Az indigó árnyalatúak az átlagnál erősebb megérzőképességgel rendelkeznek, introvertáltak,  művészi  hajlamúak.
Az ibolyakék és a levendula még ritkábban előforduló szín, kétszáz ember közül csak két-három  esetben találkozhatunk  velük.
Az ibolya árnyalatra jellemző az érzékenység, a művészi hajlam. Természetfeletti képességgel   bírnak,  jövőbelátóak.
A levendula már a lila színárnyalathoz tartozik, erőteljes spirituális képességek jellemzik az ilyen aurával rendelkező embert. Misztikus, nyugodt, átszellemült. Gyógyító, jövőbe látó,  remek képzelőerő  birtokosa.

A színskála tetején elhelyezkedő fehér szín rendkívül ritka a mélyebb aurarétegben. Spiritualitást, érzékeken túli érzékelést, magasabb tudatosságot, átszellemültséget jelez. Háromszáz ember közül talán egy rendelkezik ezzel a színű aurával.

A grafológusok nagy többségének nem adatik meg, hogy az adott írást összehasonlíthassa az illetőről készült aurafotóval. Pedig érdekes következtetéseket lehet levonni például a duktus tekintetében is. Szöges kötésmóddal a vörös, a narancs, a sárga, és elvétve a zöld aurával rendelkezőknél találkoztam. A nyomaték erőssége, a vezetési igény megjelenése is ezeknél a színtartományoknál jelentkezik gyakrabban.
A kékek összes árnyalata, a levendula és a fehér kerüli a szögességet, nyomatékuk gyenge, az írás légiesen könnyed, a toll szinte alig érinti a papírt. Középzónájuk is jelentéktelenebb,  nem  megvalósító   típusúak.

A felsőbb aurarétegben előforduló színeket aszerint értékeljük, hogy a test melyik oldalán található. A bal - a grafológiában a múltat szimbolizáló térfél - az aurafényképen azt a tulajdonságunkat jelzi, melynek a birtokában vagyunk, de még nem tudtuk a felszínre hozni. A test jobb oldalán elhelyezkedő színhez tartozó tulajdonságunkat kifejezésre tudjuk juttatni, környezetünk is észreveszi   azt.

Amikor elkezdtem írás-,  és rajzelemzéseket készíteni, a közelemben dolgozó aurafényképészekhez küldtem át minden olyan különleges esetet, akiknél spirituális képességet is jelzett a grafikum. Az aurások minden esetben visszaigazolták ezeket a képességeket. Ez alapján a grafológia újabb társtudományra talált, összekapcsolható egy napjainkban induló, még nagyon fiatal tudománnyal, az aurakutatással.

Írás és aura, mégis két összehasonlítható fogalom, mivel mindkettő az embert jellemzi. Az embert, aki papírra veti tulajdonságainak halmazát, vagy az embert, aki maga köré sugározza ugyanezen tulajdonságokat.

Kárászné Tomanó Ágnes

Megjelent a Grafomagazin 2003./3. számában

Joomla 1.6 Templates designed by Joomla Hosting Reviews