Az idős hölgy gyermekkori drámája

Nyomtatás
Megjelent: 2011. augusztus 01. hétfő Írta: Kárászné Tomanó Ágnes

Vannak olyan sebek, melyeket egy egész életen át hordozunk, takargatunk. Aztán egyszer leülünk egy grafológushoz, és...

 

Cikkem egy esetleírás, melyhez a személyiségi jogok védelmében nem csatolok sem írást, sem rajzot. A személy nem ismerhető fel a történetből.

Megtört tekintetű asszony ült le hozzám pár éve – tán csak beszélgetni szeretett volna. Diskurzusunk nyomán végül kíváncsi lett a grafológia és a rajzelemzés „tudására”. A tesztekből egyértelműen kiderült, hogy fegyelmezett szomorúsága mögött egy életen átívelő mélyen titkolt fájdalom terheli. Kitűnt, hogy tudatában egy olyan képet hordoz önmagáról, melyet nem képes elfogadni. Amit a mindennapi életben mutat az embereknek az „Potemkin”-ház, vagyis egy kirakat, de az is szerény, visszafogott, titokhordozó.

A gyermeki én területe kihangsúlyozott volt, ami egy körülbelül 65 éves hölgy esetében indokolatlan. Súlyos kisgyermekkori trauma mutatkozott, mely részben édesanyjához kapcsolódott és azt jelentette, hogy haragszik rá. Másrészt egy erősen elfedett szexuális zaklatás képe körvonalazódott.

A grafológusnak igen nagy a felelőssége abban, hogy miként közli, amit lát. Óvatosan haladtam az információközlésben, figyelve közben, mit ’bír el” a kliens. A grafológus nem kinyilatkoztat, hanem beszélget. Lassan, kanyargósan eljutottunk odáig, hogy megkérdeztem tőle a számomra nyilvánvalót: lehetségesnek érzi-e azt, hogy haragszik az édesanyjára? A beszélgetés itt megtorpant, a hölgy kategorikus tagadásba vonult vissza.

Én is visszahúzódtam és más, jelentéktelenebb területeket kezdtem elemezni. A kliens ekkor feloldódott. Sokáig beszélgettünk, majd feltettem a fő kérdést: lehetséges-e, hogy kicsi korában valami olyat látott, ami nem gyermekszemnek való? Döbbenten nézett rám, könnyek gyűltek a szemébe, végigcsordultak az arcán.

A válasza az volt: IGEN. Már nem kellett kérdeznem. Magától mondta  megrázó történetét, felszabadulva, hogy egy idegennek végre átadhatja lelke fájdalmát.

 

3 és 5 éves kora között apja rendszeresen előtte elégítette ki magát, édesanyjának erről nem mert szólni. Azt is elmondta, hogy erről senki nem tud, én vagyok az első, akinek elmondta és nem is lesz más. Nem kérdeztem részleteket, csak annyit: akkor lehetséges, hogy mégis haragszik az édesanyjára, mert úgy érzi, hogy akkor nem védte meg őt?  Mint kicsi gyermek érezhette-e úgy, hogy anyának meg kellett volna éreznie, hogy ő bajban van, hiszen ők egyek? A hölgy válasza: DE IGEN.

Mint kiderült édesanyja még él, de már nagyon öreg. Nem fogja már soha neki elmondani a történetet, amely olyan szinten meghatározta életét, hogy magányosan, férj és gyerek nélkül éli. Nem akarja, hogy a mama egy ilyen lelki teherrel lépjen át.

 

Súlyos beszélgetés volt, mégis azt mondta, most egy kicsit mégis megkönnyebbült, most már jobb és köszöni. Asszonyom az ismeretlenben én köszönöm.

 

Földényi-Mermező Ágnes

Joomla 1.6 Templates designed by Joomla Hosting Reviews