A szárnyas hableány

Nyomtatás
Megjelent: 2011. szeptember 01. csütörtök Írta: Kárászné Tomanó Ágnes

Ezotéria, spiritualitás, okkultizmus….Manapság gyakran használt kifejezések, de mindenki érti a köztük lévő különbséget? Mindenki ugyanazt érti e három szó alatt?

Ezotéria: görög szó - azt jelenti: bennfentes. Egy titkos, rejtett, misztikus tudásban való jártasság, amely a nagyközönség számára nem hozzáférhető.

Spiritualitás: Nem evilági dolgokat tanulmányozó szellemtudomány. Foglalkozik a metafizikával, azaz a fizikán túli jelenségekkel. Transzcendentális, azaz a földi valóságon túlmutató területeket érint.

Okkultizmus: latin eredetű szó, jelentése: rejtett, titkos, a titkok legelzártabb, legkevésbé nyilvánosságra hozható területe. Az okkultista nem csak teoretikus, elméleti úton foglalkozik az ezoterikus tudással, hanem gyakorlatilag is, azaz ceremoniális mágiát űz. Előre meghatározott esemény, történés bekövetkeztének érdekében egy cselekménysorozatot hajt végre. Mágia: héber eredetű szó, jelentése: célba érni. Olyan cselekedet, amely valamely cél, eredmény elérése érdekében folyik.

Ezután a kis nyelvészeti-, és értelmezési kitérő után lássuk a történetet!

Valamikor 2002 karácsonya táján tanultam meg Taraczközi doktortól a Grafo-, pszicho-, morbo analízis tesztet. A tanfolyamon egy gyermekrajzot helyezett az írásvetítőbe, majd megkérdezte, hogy miért rajzolhat vajon egy 6 és fél éves gyerek szárnyas figurákat a családrajzon?
Mert látó-válaszoltam magamban. Az ilyen, és ehhez hasonló, általam különleges képességnek nevezett tulajdonságra utaló jeleket a gyermekrajzokon és a felnőtt írásokban egyaránt, talán másfél éve ismerem fel. Gazdag a fantáziája,… olyan filmet látott,…haláleset volt a családban…hallatszottak a racionalitás talaján mozgók megállapításai. Nagy sokára valaki az első sorok valamelyikéből bátortalanul megszólalt: a harmadik szem - csakra nyitva maradt. Látó, mondta ki a szót Taraczközi dr.

Ha ő vállalta a nyilvánosság előtt, hogy hisz a megmagyarázhatatlannak tűnő jelenségekben, képességekben, akkor én is veszem a bátorságot, és közreadok pár - másoknak talán hihetetlen, hátborzongató, de számomra már elfogadható- történetet, mellyel, az ő szavaival élve: „ha tíz évvel ezelőtt találkozom, én sem hiszem el.”

Egy tízéves kislány látszólag derűs rajzát tartottam a kezemben. A tengerből kiemelkedő kis sellőlány vörös hajjal, piros bikini felsőben emeli két nagyon halványan megrajzolt karját az ég felé. A kontúrok egyébként megfelelő erősségűek, csak ez a két vékony kar tűnik furcsának a rajzon. A „látóság” három jelét sorakoztatta fel a képen. Három olyan motívum,amely mások számára mást, nekem ezt jelzi.




- Szárnyas hableányt még sosem láttam,- fordultam a kislány felé- de nagyon tetszik.
- Az nem a szárnya, hanem egy szikla, aminek éppen nekitámaszkodott, mert fáradt - magyarázta nekem.

Megtanulta már, hogy mi másképpen működünk, nem azt látjuk, amit ő. Mi csak azt hisszük el, ami kézzelfogható. Az ő szemében földhöztapadt gondolkodásúak vagyunk. Egész kicsi koruktól kezdve módszeresen szoktatjuk le őket a másfajta látásról azzal, hogy kételkedünk, hogy kinevetjük, hogy pszichológushoz rángatjuk őket, amikor a szekrény tetején hancúrozó angyalkákról, vagy másfajta furcsaságokról beszélnek.

A „látóság” felfedezése a rajzokon mindig örömmel tölt el, hiszen ő olyan dimenziókkal is találkozhat, amelyekkel én csak szeretnék, de a képesség hiánya miatt sosem fogok. Szeretem nézni az ilyen rajzokat, de ezt más dolog miatt nem tudtam letenni. Nem hagyott nyugodni a dombok mögött vöröslő napkorong. –Hajnal van a rajzon? - kérdeztem. –Nem, éppen megy le a nap. – Ettől tartottam. Naplemente a gyerekrajzokon mindig valamilyen betegség meglétére, vagy élni nem akarásra utal. Az édesanya elmondta, hogy hat éve szinte folyamatosan beteg a kislány. Egyik orvos a másikhoz küldi őket de konkrét szervi bajt nem állapított még meg senki. Ennek ellenére a gyerek állandóan összeszed valamilyen betegséget.

- Rajzolnál még nekem valamit? –fordultam a kislányhoz. Szerencsére belement a játékba, így a Taraczközi-tesztet készíttettem el vele. Szorgalmasan írta a „gyere gyalog” kezdetű sort, majd a felsorolást. Az én tollammal dolgozott, amelyről tudtam, hogy semmi hibája nincs. Vagy mégis? Miért hagy ki szinte folyamatosan? Néhol nem is látszik a nyoma. –Kifogyott a toll? - kérdeztem tőle. –Nem, az enyémmel is mindig így bajlódok.

Az elkészült rajz energizálatlansága miatt nagyon emlékeztetett egy, a tanfolyamon bemutatott példára, amely a Grafo-pszicho-morbo analízis 130-131 oldalán Céltalanul címmel megtalálható. A kislány rajza még ennél is lehangolóbb, útja a semmibe vezet, fájának törzsét derékban kettévágták, az ego-t jelképező ház mindjárt összedől. Sem ajtaja, sem ablaka, sem alapja, lakatlan, kísérteties.



Ennek a kislánynak valami elviszi az energiáját, semmi élni- akarást nem mutat sem a rajz, sem az írás. Mi történhetett vele hat évvel ezelőtt, hogy azóta tart ez az állapot?

- Akkor halt meg a férjem hirtelen, teljesen váratlanul. Ott maradtam a négyéves, és a kétéves lányaimmal.

Látó gyerek, energiavesztés, kísérteties ház… - nem tudja elengedni az apukáját- mondtam, magam sem tudom miért. Az édesanya tekintetét sosem fogom elfelejteni. Nem, nem úgy nézett rám, mint egy őrültre, hanem mint akire már régóta vár, hogy elmesélhessen valamit.

Nemrég történt, talán még egy éve sincs –kezdte a történetet .  – Éjszaka volt, valami miatt felébredtem. Láttam a férjemet belépni a szobám ajtaján. Odajött az ágyhoz, fölém hajolt. Nagyon megijedtem, azt hittem meg akar fojtani. De a rossz érzés csak egy másodpercig tartott. Az egyik oldalamra voltam fordulva, a fél arcom a párnán volt. Arcát odaszorította az én szabadon lévő arc felemhez. Éreztem, hogy akkor elbúcsúzott tőlem. Ahogy jött, ki is ment az ajtón, azóta nem láttam. Nem álmodtam, ébren voltam - bizonygatta.- Akkor megnyugodtam, és most már tudom, hogy abban a pillanatban tudtam csak elengedni őt. Ezek szerint a lányom még kapaszkodik belé.
Néztük tovább a kislány rajzát. Egyedül a kígyó az, ami „él” a képen. Talán szexualitásról még egy tízéves gyereknél nem beszélhetünk, de vallásosságról esetleg igen. Anyukája elmondta, hogy két éve járnak egy hitgyülekezetbe, ahol a gyerek jól érzi magát.


- Tudna segíteni, hogy a lányom újra egészséges legyen? Hová, kihez vigyem ? - kérdezte az anyuka. Nem tudtam, hogy Taraczközi dr. fogadná-e őket. Ugyanazt látná-e rajzból sok éves tapasztalattal a háta mögött, amit én két héttel a tanfolyam első részének elvégzése után? Meg kell próbálnom valamit, mert a gyereknek segítség kell, ha mást nem is veszünk figyelembe, a naplemente is elég jelzés erre.

Hetek múltával az eset megnyugtató fordulatot vett. A Sors úgy akarta, hogy megismerkedjem Makra Ildi grafológus kolléganőmmel, aki Taraczközi István mellett dolgozik. Eljuttatta a rajzokat a doktor úrhoz. A kislány valóban látó, valóban használják az energiáját, de már nem sokáig, mert, Taraczközi dr. természetgyógyász csapata elvállalta a kezelését.

„… szép az Élet” olvasom könyvemben a szerző nekem szóló dedikálását. Reméljük, már ennek a tízéves kislánynak is szép lesz, hamarosan.

Kárászné Tomanó Ágnes
okl. grafológus, szaktanácsadó, Budapest, 2002.

Joomla 1.6 Templates designed by Joomla Hosting Reviews