Csadorban

Nyomtatás
Megjelent: 2011. július 04. hétfő Írta: Kárászné Tomanó Ágnes

A Sors úgy hozta, hogy az általam gyorselemzésnek nevezett területről kapom a legtöbb megbízást. Nem csak az írással találkozom, hanem az író személlyel magával is. Ez bizony sokszor nehéz helyzetet teremt, hiszen óhatatlanul olyan benyomások is érnek, melyeket nem a grafikumból látok.

 

Ebben a most induló sorozatban olyan történeteket szeretnék továbbadni, amelyekkel munkám során találkoztam és amelyek érzelmileg mélyebben hatottak rám.
Harmincnégy fokos hőségben álltak sorban az emberek egy rendezvényen, grafológiai elemzésre várva. Az egyik írásból felpillantva, megakadt a szemem egy fiatal lányon, aki arab viseletben állt a várakozók között.
Munkám során találkoztam már német, szlovén, angol nyelvű írásokkal, sőt nemrégiben egy cirill betűs is akadt az elemezni valók között, de arab grafikummal eddig még nem akadt dolgom.
A lány következett, és nagy megkönnyebbülésemre magyarul szólalt meg. Tud írni arabul, héberül, magyarul, melyiket szeretném? - kérdezte. Amelyiket először tanulta az iskolában -válaszoltam. Magyarországon tanult meg írni, magyar származású, csak a férje arab. Miközben írt, egy szőke hajtincse kicsúszott a fekete kendő  alól. Öccse nagy szorgalommal visszaigazította, nehogy a kicsit távolabb lévő férj észrevegye e súlyos vétséget.
Elkészült az írással, hozzáláttunk az elemzéshez. Bekötött ékezetei, változatos formájú betűi kreativitást, jó logikai képességet mutattak.

A karrier betűjében megjelenő hiányjelre szomorúan válaszolta, hogy nem elégíti őt ki a házimunka. Szeretné folytatni tanulmányait, mert három éve abbahagyta a gimnáziumot. Most 19 éves. Esélye sincs arra, hogy a férje tanulni engedje. Egész nap otthon ül egyedül, és a ház körüli teendőket végzi. Nem mehet az utcára kísérő nélkül. Nálam sem maradhatott volna ott, ha az öccse nincs velük, aki ugyan még csak 15 éves, de mégiscsak férfi, tehát megbízható.
Ez a megbízható fiú öt percnél tovább nem tudott egyhelyben maradni, így aztán szerencsére kicsit távolabb ment, és kipróbálta a rendezvényre szállított ügyességi játékok közül a gólyalábat.

Ketten maradtunk. Én, aki közelebb az ötödik, mint a negyedik ikszhez a hőségre való tekintettel rövid szoknyában és ujjatlan blúzban, és õ, aki a kisebbik gyerekemnél is egy évvel fiatalabb, fekete fejkendőben, és földig érő szürke-fekete mintás zsákszerű ruhában. Ahogy ott ültünk, idősebbnek éreztem magamnál.

Hatáskörömet jelentősen túllépve kitört belőlem a szóáradat: Nézd meg a hiányjeleket a nőiességet szimbolizáló betűdben! Mit keres rajtad ez a ruha? Miért nem spagetti-pántos pólót hordasz miniszoknyával ebben a rekkenő hőségben? Hatalmasak a szempilláid, mennyivel jobban mutatna, ha kifestenéd! Hogy mehettél ehhez a középkorúnak sem nevezhető emberhez, hiszen csupa elutasítást jelez a párkapcsolati betûd? Nem nézel fel rá, nem sokra értékeled őt. És egyáltalán, mit szólnak mindehhez a szüleid?

- Semmit, szólalt meg végre, miután rázúdítottam kérdéseimet. Ekkor mintegy válaszként a hosszú ujjú zsákszerű valami alól a lány csuklójánál előcsúszott egy széles aranylánc. Aztán még egy.
Feltehetően a szülők jó partinak találták lányuk számára a gazdag külföldit, szemet hunyva azok fölött a tények fölött, melyeket mindenki ismer azon kevesek történeteiből, akiknek sikerült hazaszökniük arab férjük mellől.

- Voltál már a férjed hazájában?

- Még nem, de ott fogunk élni.

- El mersz menni oda? Nem olvastad a szaúd-arábiai hercegnő történetéről szóló könyveket?

- De, mind a hármat. Ők nem vallásosak, azért verik a nőket. A férjem viszont vallásos, õ még a lánygyereket is elfogadja, ha esetleg lányunk születne.

- Itt Magyarországon, a te hazádban legalábbis ezt mondja. De itt sem alkalmazkodik annyira a mi szokásainkhoz, hiszen rád kényszeríti ezt a ruhát, nem mehetsz egyedül sehová. Mi lesz veled ott, ahol őt elítéli a környezete, amennyiben nem követi a hagyományaikat? Írásod azt mutatja, hogy nehezen alkalmazkodsz, meglehetősen erős az akaratod. Szerinted milyen következményekkel fog járni, ha visszaszólsz a férjednek?

- Ez mind igaz, már előfordult, hogy vitatkozni próbáltam vele. Nem ütött meg, de közel állt hozzá. Megbüntetett utána.

A büntetés mibenléte felől már nem érdeklődhettem, mert az őrzéssel megbízott testvér visszatért a játszásból, és leült mellénk.

Valamit hallhatott a beszélgetésünkből, mert nyugtatgatni kezdett. Elmondta, hogy a nővérének nagyon jó dolga lesz külföldön. Otthon bármit felvehet a zsákja alá, és ki is festheti magát, ha más férfi nem látja. Õ, mint testvér, láthatja kifestve is - tette hozzá büszkén. –

- Vallásos tetszik lenni? - kérdezte hirtelen a lány. Miután igennel válaszoltam, kérdezett még pár dolgot a vallásommal kapcsolatban. Mit gondolok arról, ha valaki nagyon sokat szenved ezen a világon, akkor majd egy másik dimenzióban jobb helyre fog-e kerülni? Aztán választ sem várva, mesélni kezdett.

Katolikusnak született, vallásosan nevelték. Tíz éves lehetett, amikor édesanyja Jehova tanúja lett, ő pedig követte. Pár év múlva ismerkedett meg az iszlámmal, és áttért a mohamedán hitre. Nem tudja, jól tette-e, ezen az úton kell-e járnia.

Mit mondhattam erre? Az aláírása középen van, nem érzi biztonságban magát. Tudja, hogy valamilyen döntés előtt áll, amit halogat, képtelen meghozni. Mondhatnám azt is, hogy krízishelyzetben van, de miért mondjam. Úgyis tudja.

- Tudom, hogy döntenem kell, de félek. Mi lesz, ha rosszul döntök? - Ennél rosszabbul? - akartam kérdezni, de inkább hallgattam. Nem az én feladatom, már így is elég messze mentem.

- Szoktál Netezni?

- Hát persze, igaz nem túl gyakran - válaszolta.

- Akkor adok egy Email-t, és ha odakint is hozzáférhetsz az Internethez, akkor írj nekem időnként, hogy mi történik veled - kértem.

- Tetszik majd válaszolni is? - kérdezte reménykedve.

- Ha nem okozok bajt neked, akkor igen.

A levélcímet elvitte ugyan, de meg is tanulta rögtön. Ki tudja miért, így látta jobbnak. Elbúcsúztak, aztán elindult öccsével a kijárat felé. Ment a tizenkilenc évével szomorúan a súlyos lepel alatt, fekete kendője gondosan takarta szőke fürtjeit.

Én pedig maradtam az ujjatlan blúzban, a rövid szoknyában, a negyvenegynéhány évemmel, és megint éreztem, hogy kettőnk közül õ az idősebb. Pedig csak érettebb volt.


Kárászné Tomanó Ágnes

Megjelent a GrafoMagazin 2002. 3. évf. 4. számában

Joomla 1.6 Templates designed by Joomla Hosting Reviews