Vékony Györgyi levele a grafológustársadalomhoz
Kedves Grafológusok és Grafológushallgatók!
Vékony Györgyi levelét ajánlom figyelmetekbe, és kérek mindenkit, aki szívén viseli a grafológia sorsát, jöjjön el november 16-án erre a szakmai napra!
Jelentkezéseteket az alábbi címre küldjétek: http://eepurl.com/qU-Qj
Üdvözlettel: Kárászné Tomanó Ágnes
Vékony Györgyi a Grémium elnökének levele:
"Kedves Grafológusok, Grafológushallgatók!
Mint tudjátok, idén nyáron kivették az OKJ-ból a grafológus emelt szintű szakmát (aki legkésőbb idén ősszel kezdte el tanulmányait, még megszerezheti az állami OKJ-s végzettséget).
Válaszképpen a MÍT még a nyár elején létrehozta a Szakmai Grémiumot, melynek tagjai ismert és elismert grafológusok. A Grémium azóta is több lépcsőben küzd azért, hogy az emelt szintű 54-es grafológus szakma visszakerüljön az államilag elismertek közé, azaz visszakapja az OKJ-s rangját.
Küzdelmünk egyik fontos állomása a november 16-i Szakmai Nap,ahová az ügyünkben illetékes Dr. Odrobina Lászlót, a Nemzetgazdasági Minisztérium Szakképzési és Felnőttképzési főosztályvezetőjét is meghívjuk.
Az alábbiakban a neki elküldött meghívót adjuk közre -
mert ez Nektek is szól!
Nagyon számítunk a támogató megjelenésetekre, hiszen főként értetek küzdünk!
Minket már ismer a szakma: segítjük a nyomozati szervek, a hatóságok munkáját, egyesek a HR területén dolgoznak évek óta, mások más területeken szereztek hírnevet a grafológiának és önmaguknak.
(Lásd az előadókat, a kerekasztal témáit és szakértőit.)
Kérem, hogy a részvételi szándékotokat a lentebb ismertetett módon is fejezzétek ki!
Köszönettel:
Vékony Györgyi
a Szakmai Grémium elnöke"