Donáth László
Első diplomámat Szegeden a Tanárképző Főiskolán, a másodikat Budapesten az ELTE Bölcsész Karán történelem szakon szereztem.
Inkább a zenei pályán, mint a történelem tanári pályákon dolgoztam. Zenéltem a Bojtorján együttesben, és saját zenekarokat is alapítottam. Ismertebb gyermekversekre írtam és írok zenéket, melyekkel a Staféta együttes keretében az ország óvodáiban és gyermekrendezvényein lépek fel gitáros-énekesként.
Grafológiával 2002 óta foglalkozom. A Grafonet grafológusképzésén vettem részt, és itt szereztem okleveles grafológusi képesítést. Szívesen elemzek gyermekrajzokat, és kézírásokat egyaránt. Írásos feladatként inkább a munkaalkalmassági vizsgálatok területéről várok megbízásokat.
